Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ciprusi vezetőkkel tárgyal Kofi Annan

Kétnapos tárgyalásokat kezdett a ciprusi görög és török közösségek vezetőivel Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön New Yorkban. A világszervezet első embere legutóbb szeptember elején a francia fővárosban találkozott Rauf Denktassal, a török kisebbség elnökével, illetve Gláfkosz Kleridesz ciprusi görög elnökkel.


Dátum: 2002-10-04 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:17.990587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 28 éve kettéosztott sziget két vezetőjét Annan arra próbálja rábírni, hogy az újraegyesítés kérdéseiben lehetőleg még az Európai Unió bővítéséről Koppenhágában december 12-én születő döntés előtt történjen előrelépés. Megfigyelők szerint azonban a november 3-ra kitűzött törökországi választásokig semmiféle konkrét megállapodásra nincs esély. Ciprusra viszont komoly nemzetközi nyomás nehezedik az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén az 1974-es török invázió óta tartó belső megosztottság feloldása érdekében. A két közösség vezetői idén januárban az ENSZ égisze alatt kezdtek ebből a célból tárgyalásokat.

Annan csütörtökön munkaebéden látta vendégül a két politikust, majd ezt követően több mint egy órán át folytak az egyeztetések, amelyekről azonban a résztvevők nem hoztak nyilvánosságra részleteket. A tárgyalások pénteken folytatódnak a főtitkár közvetítésével, aki külön-külön tárgyal Denktassal, illetve Kleridesszel.

Az egyezkedések középpontjában Ciprus szuverenitásának kérdése áll. Ankara és a csak általa elismert, Denktas vezette "Észak-ciprusi Török Köztársaság" két önálló ország konföderációjával véli áthidalhatónak a két közösség közti feszültséget, a ciprusi görögök két autonóm közösségből álló egységes szuverén ország létrehozását szorgalmazzák. Ezt a megközelítést pártolja a világszervezet is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek