Lemondott a csecsenföldi miniszterelnök
Benyújtotta lemondását kedden rossz egészségi állapotára hivatkozva Csecsenföld Kreml-párti miniszterelnöke - jelentette be kedden Moszkvában a kaukázusi köztársaság elnöke.
Dátum: 2006-02-28 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:08.680150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szergej Abramov miniszterelnök súlyos autóbalesetet szenvedett tavaly novemberben Moszkva külterületén. Az autó, amelyben ült, teherautóval ütközött össze. A karambol után egyesek éltek a gyanúperrel, hogy nem baleset történt, hanem megpróbálták eltenni láb alól Abramovot, de hivatalos helyről cáfolták ezt.
A csecsen kormányfő a múlt hónapban úgy nyilatkozott, hogy februárban, miután felépül, visszatér dolgozni, de Alu Alhanov elnök keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: Abramov kormányfő egészségi állapota nem teszi lehetővé számára, hogy ellássa hivatali kötelezettségeit.
Alhanov elnök nem nevezte meg a miniszterelnök utódját, de az orosz sajtóban teret nyert széles körű feltételezés szerint Ramzan Kadirov első miniszterelnök-helyettes, Csecsenföld "erős embere" követi Abramovot a poszton. A miniszterelnök balesete óta Kadirov látja el az ügyvezető kormányfői teendőket a köztársaságban.
Vannak elemzők, akik szerint a háború dúlta Csecsenföld stabilitására a rettegett milíciát vezető Ramzan Kadirov jelenti a legnagyobb fenyegetést. A Kreml szövetségesének számító ifjú vezető - a 2004 májusában merénylet áldozatául esett korábbi csecsen elnök, Ahmad Kadirov fia - által irányított irreguláris alakulatok jogvédők szerint az emberrablás, kínzás és gyilkosság eszközét vetik be a politikai ellenlábasokkal szemben.
MTI - fideszfrakcio.hu