Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Svédország Olof Palme néhai kormányfő halálának húszéves vfordulójára emlékezik

Svédország kedden Olof Palme miniszterelnök halálának húszéves évfordulójára emlékezik; az azóta is ismeretlen merénylő 1986. február 28-án oltotta ki a stockholmi utcán a köztiszteletnek és nagy nemzetközi tekintélynek örvendő államférfi életét.


Dátum: 2006-02-28 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:10.189626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A járókelők vörös rózsákat helyeztek el Stockholm elvárosában azon a helyen, ahol az akkor 59 éves szociáldemokrata miniszterelnököt lelőtték.

Rengeteg virág gyűlt össze Palménak a tetthelytől nem messze fekvő sírjánál is, ahol sokan gyertyát gyújtottak az emlékezés jeléül.

Svédországban a kerek évforduló alkalmából Palme kormányfői nagyságát megvilágító több összejövetelt is tartanak. Lesz, amelyiken a Palmét a miniszterelnöki poszton követő Ingvar Carlsson és Göran Persson jelenlegi kormányfő is részt vesz.

A miniszterelnököt Stockholm legnagyobb sugárútján, a Scandia Building előtt érte a gyilkos golyó, amint feleségével, Lisbettel a moziból hazafelé tartott, szokása szerint testőrök nélkül.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek