Március 8-án vitázik Kókával Áder János
2006. március 8-án, szerdán kerül megrendezésre a Magyarország 2006 vitasorozat első eseménye, a Kóka János gazdasági miniszter és Áder János Fidesz-frakcióvezető közötti vita az energiaárak, a megélhetés kérdéseiről.
Dátum: 2006-02-28 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:11.400961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc tegnapi elutasító álláspontja ellenére ma Kóka János elfogadta Áder János nyilvános, televíziós vitára szóló kihívását. Ma délután Kóka János megbízottjai és Deutsch-Für Tamás frakcióvezető-helyettes megállapodtak abban, hogy március 8-án kerül sor a Kóka-Áder vitára. Kóka János és Áder János munkatársai közösen keresik meg a Magyar Televíziót azzal a javaslattal, hogy a televíziós vitát az MTV egyes csatornája március 8-án este 21 órától élő adásban közvetítse. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség örömmel vette tudomásul, hogy Kóka János elfogadta Áder János kihívását, és így megkezdődhet a választópolgárok tájékozódását segítő Magyarország 2006 vitasorozat.
fideszfrakcio.hu