Pokorni: Ingyenes tankönyv és közoktatás
Kormányra kerülése esetén a Fidesz biztosítani kívánja az ingyenes közoktatást és az ingyenes tankönyvet az általános iskolák számára - közölte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke Zalaegerszegen, keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-02-28 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:12.634081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán számonkérte a kormány által ígért ingyenes közoktatási tankönyellátást, ami végül "a rászorulók körének támogatására szűkült", és bírálta a privatizált Nemzeti Tankönyvkiadót, amely "egy év alatt 4-5-szörösére növelte tankönyvei árát". Egy rászororuló "középiskolásnak nyújtott 10 ezer forint támogatás alig a felét fedezi" az ilyen irányú kiadásnak.
"Ez tarthatatlan helyzet, mert a kormány felelőssége és joga a tankönyvek árszabályozása" - tette hozzá a politikus, majd közölte: "kormányra kerülése esetén a Fidesz biztosítani kívánja az ingyenes közoktatást, az általános iskolák számára pedig az ingyenes, minőségi tankönyvellátást". Az alelnök aggályosnak vélte, hogy ebben az évben a tavalyinál kevesebb jut az oktatásügyre, amire "15 év óta nem volt példa". Hasonlóan minősítette "a közel 250 önálló általános iskola megszűnését" és azt, hogy ma "18 ezerrel kevesebb gyermek járhat önkormányzati óvodába, "nem elsősorban a demográfiai helyzet, hanem a körzetesítések okán". Hozzátette: ha a Fidesz kormányzati pozícióba kerül, garantált lesz a kisközségi oktatási intézmények finanszírozása.
Gyimesi Endre megyeszékhelyi polgármester, a zalai 1. számú országgyűlési választókerület már bejegyzett képviselőjelöltje a tájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt 3 év alatt 1,5 milliárd forintot költöttek a város oktatási intézményeinek fejlesztésére. Az idei "normatívacsökkentés hatására a tavalyinál 250 millió forinttal kevesebb jut hasonló célokra, ennek ellenére a szükséges forrásokat az önkormányzat költségvetése biztosítja" - jegyezte meg a képviselőjelölt polgármester.
MTI - fideszfrakcio.hu