Decemberre legalább négy anyahajó érkezhet a Perzsa-öbölbe
Legalább négy repülőgép-hordozó hajóból álló köteléket vonhat össze decemberre az Egyesült Államok a Perzsa-öböl vizeire, ahonnan elérhetőek az iraki célpontok.
Dátum: 2002-10-04 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:18.280736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai haditengerészet név nélkül nyilatkozó forrásai - amelyeket az EFE hírügynökség idézett - arról számoltak be, hogy a George Washington anyahajó jelenleg a Földközi-tenger körzetében tartózkodik kísérőhajóival, a Lincoln pedig már ezen a héten megérkezik az öbölbe.
A Constellation novemberben szedi fel a horgonyt az Egyesült Államok nyugati partjainál, míg a Harry S. Truman decemberben indulhat útnak.
E négy repülőgép-hordozóról összesen 250 harci gép vethető be és csaknem kétezer Tomahawk manőverező robotrepülőgép. Az anyahajókat általában kísérő tengeralattjárók ugyancsak rendelkeznek Tomahawk cirkálórakétákkal.
MTI - fidesz.hu