Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposvár egyedi segítsége

Kaposvár önkormányzata saját beruházásban lakásokat építtet fiatal szakemberek számára - közölte a város polgármestere kedden a városházán.


Dátum: 2006-02-28 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:14.448534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az országosan egyedülálló kezdeményezés célja, hogy a fiatal kaposvári szakembereket a városban tartsuk, illetve az itt munkát vállalóknak segítsünk a letelepedésben" - mondta sajtótájékoztatón Szita Károly. Hozzátette: még ebben az évben tíz lakást építtet az önkormányzat, amelyeket fiatal, 35 év alatti szakemberek vásárolhatnak meg a piaci árnál négyzetmétereként hozzávetőleg 45 ezer forinttal alacsonyabb áron.

"Ez úgy lehetséges, hogy az önkormányzat a lakások árába nem számolja be a saját tulajdonában lévő telek árát, a tervezési költségeket és a közművesítést" - magyarázta a polgármester, hozzátéve: kedvező fogadtatás esetén jövőre újabb lakásokat építtetnek ugyanilyen feltételekkel. Tájékoztatása szerint a lakások megvásárlására az önkormányzat pályázatot ír ki, a jelentkezők közül elsőbbséget élveznek azok, akiket a munkaadójuk is támogat anyagilag. Szita Károly közölte: az önkormányzat e mellett továbbra is kamatmentes kölcsönnel, illetve vissza nem térítendő támogatással segíti a 35 évnél fiatalabb családokat az első lakás megvásárlásában, valamint az előző évinél kétszer több, azaz 16 telket ajánlanak fel - képletes egy forintért - azoknak a fiatal diplomás szakembereknek, akiket az őket foglalkoztató cégek munkahelyi kölcsönnel támogatnak, hogy felépíthessék önálló családi házukat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek