Harrach: Összefogás a polgári győzelmért
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökeként és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjeként sajnálatosnak tartom, hogy vita alakult ki Budapesten a XI. kerület két képviselő-jelöltje, Deák András és Csapody Miklós között.
Dátum: 2006-02-28 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:16.331801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt külön sajnálatosnak tartom, hogy valótlan összefüggésben merült fel a nézeteltérés kapcsán az MKDSZ szerepe. Egyes közlemények arról adtak hírt, hogy a történelmi egyházak helyi képviselői megkerestek engem azzal a kéréssel, hogy a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség ne indítson jelöltet Csapody Miklóssal szemben. A valóságban az egyházak helyi közösségeinek képviselőivel folytatott megbeszélésen nem erről volt szó. A találkozónkon az egyházak képviselői aggodalmukat fejezték ki a keresztény értékrendet képviselő erők politikai megosztottsága miatt.
A megbeszélésen kifejtettem véleményemet, hogy a keresztény, nemzeti, polgári oldal győzelmét mindenekelőtt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségben létrejött összefogás képes biztosítani. Az egyházak képviselőivel egyetértettünk abban, hogy közös értékeink nem válhatnak kampánytémává, és segítenünk kell abban, hogy politikusaink elkerüljék a személyeskedő hangot.
Harrach Péter,
a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke
fideszfrakcio.hu