Szijjártó: Az MSZP-sek a határon túliakat támadják
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség arra kéri az MSZP-t és annak politikusait, hogy a választási kampány során legyenek tisztelettel a józan ész és az emberi tisztesség szabályaira.
Dátum: 2006-02-28 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:16.630125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Józan ésszel felfoghatatlan, az emberi tisztesség szempontjából pedig elfogadhatatlan a szocialisták határon túli magyarokkal kapcsolatos ellenséges magatartása. A szocialisták "vezető" politikusai nem a Fidesz elnökét, hanem a határon túl élő magyarokat támadják.
A Fidesz -Magyar Polgári Szövetség magától értetődő erkölcsi és jogi kötelezettségének tekinti, hogy magyar szolidaritás jegyében a lehető legszélesebb körben adjon tájékoztatást a határon túl élő magyaroknak arról, hogy a törvényi rendelkezéseknek megfelelően milyen módon vehetnek részt a magyar választásokon. Felkérjük az MSZP-t, hogy a maga eszközeivel ugyancsak tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez a tájékoztatás minél több határon túli magyarhoz elérhessen.
Felszólítjuk egyúttal az MSZP-t, hogy a határon túli magyarok ellen hatalmi megfontolásból indított támadássorozatát a magyar nemzeti közösség további meggyengítésének megelőzése érdekében azonnal fejezze be.
Szijjártó Péter
a Fidesz szóvivője
fideszfrakcio.hu