Nyolcszáz milliárdos lefaragás?
A költségvetés kamatfizetések nélküli hiányát a GDP 3,5 százalékával, azaz 800 milliárd forinttal kell csökkenteni ahhoz, hogy megálljon az ország eladósodása - hangzott el a jegybank által szervezett MNB Klub keddi rendezvényén.
Dátum: 2006-02-28 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:17.247097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarországon a GDP-arányos államadósság - a nyugdíjpénztári korrekciót figyelmen kívül hagyva - jelenleg 61,5 százalék, tehát meghaladja az euró bevezetésének egyik feltételéül szabott 60 százalékot - mondta előadásában Czeti Tamás. A Magyar Nemzeti Bank elemző-közgazdásza szerint minimális az esély arra, hogy 2008-ig az adósságráta ismét 60 százalék alá csökkenjen,.
Az euró bevezetésének ezt a feltételét úgy lehet teljesíteni, hogy először megállítjuk az eladósodást, ami azzal a követelménnyel jár, hogy a költségvetés kamatfizetések nélküli hiányát a GDP 3,5 százalékával, azaz 800 milliárd forinttal kell csökkenteni 2008-ig - jelezte az MNB szakértője. Második lépésben további kiigazításra van szükség, így a jelenlegi adósságszintet megközelítőleg 1.100-1.200 milliárd forinttal kell mérsékelni.
Az előadó felhívta a figyelmet arra is, hogy a hivatalos államadósságon túl az állami feladatokat ellátó vállalatok adóssága (MÁV, BKV) 2006 végére elérheti a 900 milliárd forintot, ami a jövőben tovább növelheti az államadósságot.
MTI - fideszfrakcio.hu