Nyugdíjasok fogyasztói árindexe
Az esetleges novemberi kiegészítő nyugdíjemelésnél a kormány figyelembe veszi a nyugdíjasokra vonatkozó fogyasztói kosár számításokat - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium sajtóirodája (SZCSM).
Dátum: 2002-02-15 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:42.084096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindezt arra reagálva közölte a tárca, hogy a KSH pénteken publikálta először a nyugdíjasokra számított árindexet, amely az előző hónaphoz, 2001 decemberéhez képest 1,6 százalékos, az előző év januárjához képest pedig 7,6 százalékos emelkedést mutatott.
A mutató a nyugdíjasok összességére vonatkozó fogyasztói árindexet jelzi. Az SZCSM sajtóirodájának közlése szerint az elképzelések között szerepel, hogy a nyugdíjasokra vonatkozó adatsort csak akkor érvényesítik a jövőben nyugdíjemeléseknél, ha az kedvezőbb. Ha a fogyasztói kosár adatának alkalmazása hátrányosan érintené a nyugdíjasokat, nem veszik azt figyelembe az emeléseknél.