Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ittzés János az evangélikus egyház elnök-püspöke

Ittzés János szerdától nyolc hónapon át a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, miután a tisztséget eddig betöltő D. Szebik Imre február végével nyugállományba vonult.


Dátum: 2006-03-01 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:21.878043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az evangélikus egyházban 65 év a nyugdíjkorhatár, ezután a püspökök két évig maradhatnak még hivatalban. D. Szebik Imre február 9-én töltötte be 67. életévét.

A püspököt az Északi Evangélikus Egyházkerület élén a tisztségre már megválasztott Fabiny Tamás követi, akinek beiktatását március 25-én tartják Miskolcon. A nyugdíjba vonuló elnök-püspököt az előírások szerint utódjának megválasztásáig az országos közgyűlés lelkészi elnöke, ez esetben nyolc hónapon át Ittzés János helyettesíti.

A későbbiekre nézve az elnököt novemberben, a három püspök (Ittzés János, Gáncs Péter és Fabiny Tamás) közül választják meg, ekkor áll majd fel hatéves mandátummal az új zsinat is.

Az evangélikus egyházban hamarosan új országos felügyelőt is választanak, a posztot jelenleg betöltő, 72 esztendős Frenkl Róbert szintén nyugállományba vonul. A voksolás március 11-én lesz, a megbízatás ősztől hat évre szól. A tisztségre Sólyom Jenő akadémikust, korábbi egyházkerületi felügyelőt, és Prőhle Gergely egykori államtitkárt, volt németországi nagykövetet jelölték.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek