Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Húsznál több halott Bagdadban

Összesen húsznál több halottja és ötvennél több sebesültje van az eddigi adatok szerint három autós robbantásnak, amelyeket egy órán belül követtek el szerda délelőtt az iraki fővárosban - közölte a rendőrség.


Dátum: 2006-03-01 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:25.534179, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyik pokolgép egy rendőrjárőr elhaladásakor robbant egy gépkocsiban, és három civilt ölt meg. A másik detonáció a város közlekedésrendészeti központjánál történt, legkevesebb húsz halálos áldozatot követelve. A harmadik merényletnek nem voltak halottjai vagy sebesültjei, csak a környező üzletekben és házakban keletkeztek károk.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek