Folytatódott a Szaddám Huszein elleni büntetőper
A tizennegyedik tárgyalási nappal folytatódott szerdán az iraki fővárosban Szaddám Huszein volt iraki elnök és társai büntetőpere.
Dátum: 2006-03-01 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:26.464307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárgyaláson, amelyen tervek szerint a vád sorompóba szólítja utolsó hét tanúját, megjelent az összes vádlott és Halíl ad-Dulaimi vezető védő kivételével valamennyi ügyvéd.
Irak egykori diktátora és hét vádlott-társa ellen az a vád, hogy a 80-as évek elején az iraki diktátor ellen megkísérelt merénylet megtorlásaként csaknem másfél száz embert hurcoltak el és öltek meg a támadás helyszínének, Dudzsaíl síita városkának a lakói közül. A vád igyekszik bebizonyítani, hogy a kínzásokat és kivégzéseket a rezsim vezetői rendelték el, s hogy felrajzolható egy parancsnoki lánc, amelynek egyik végpontján a volt diktátor helyezkedik el.
Az ügyészség utolsó tanúi Szaadún Sakír, aki a merényletkísérlet idején Szaddám Husezin belügyminisztere volt, valamint hat dudzsaíli lakos. Vallomásuk meghallgatása után várhatólag hosszabb szünet következik a tavaly októberben kezdődött perben, amely alatt a bírák arról tanácskoznak, pontosan mi róható az egyes vádlottak terhére.
MTI - fideszfrakcio.hu