Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tíz év börtönbüntetésre ítéltek egy ellenzéki aktivistát Üzbegisztánban

Sikkasztás és adócsalás vádjával tíz év börtönbüntetésre ítélték az ellenzék egyik ismert alakját szerdán Üzbegisztánban egy olyan perben, amely mögött a máskéntgondolkodó támogatói szerint politikai okok húzódnak meg.


Dátum: 2006-03-01 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:27.440287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nodira Hidojatovát, a Napfény Üzbegisztán mérsékelt ellenzéki koalíció egyik vezetőjét még decemberben tartóztatták le, miután visszatért az orosz fővárosból, ahol egy sajtóértekezleten bírálta Iszlam Karimov üzbég elnököt, és az államfőnek nyújtott támogatás megvonására szólította fel Moszkvát.

"A bíróság tíz év szabadságvesztésre ítéli Hidojatovát" - hirdette ki az ítéletet Zokirjon Iszajev bíró, hozzátéve, hogy a vádlott cégeinek 230 ezer dollárnak megfelelő adóhátralékot is be kell fizetnie.

Az ellenzéki vezető ügyvédje újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy védence bűnössége nem bizonyított, és megfellebbezi az ítéletet.

A Napfény Üzbegisztánt tavaly alapította egy gyapot- és olajüzletben érdekelt vállalkozó, Szandzsar Umarov, a közép-ázsiai ország szovjet típusú gazdaságának megreformálását tűzve a tömörülés zászlajára. Az ellenzéki koalíció a tavaly májusi andizsáni felkelés vérbefojtása után a kormány lemondását követelte. A tömörülés 49 éves elnökét, Umarovot azóta ugyancsak bíróság elé állították gazdasági bűncselekmények vádjával, az ügyészség éppen a múlt héten kérte több mint 13 év börtön kiszabását az üzletemberre.

Szemtanúk és nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint mintegy ötszáz ember vesztette életét májusban Andizsán városában, amikor a katonaság belelőtt az életkörülményei javításáért tüntető tömegbe, amelyben nők és gyermekek is voltak, miután fegyveresek elfoglaltak egy kormányépületet. A taskenti kormány állítása szerint 187 ember, többségében "banditák" és "terroristák" haltak meg egy iszlám alapokon nyugvó állam létrehozására tett kísérlet közben.

A felkelés leverése után rendezett perek sorozatában több mint 180 "lázadót" sújtottak börtönbüntetéssel, de letartóztattak számos ellenzéki vezetőt is, Karimov elnök tekintélyuralmi rendszerének bírálata miatt. Az Oroszország és Kína támogatását élvező Karimov tagadja, hogy a katonák ártalmatlan tüntetőket is lelőttek volna Andizsánban, és azt hangoztatja: a küzdelem militáns iszlámisták ellen folyik Üzbegisztánban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek