Állásfoglalás a gazdasági versenyképességünk növeléséről
A Magyar Innovációs Szövetség 2006. február 23-án megtartott közgyűlésén a hazai innovációs közélet 250 jeles képviselője vett részt, prof. Vízi E. Szilveszter, dr. Parragh László és prof. Závodszky Péter előadásait követő vita alapján a vezetőség az alábbi állásfoglalást hozza nyilvánosságra:
Dátum: 2006-03-01 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:28.026073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ország gazdasági növekedése és versenyképessége érdekében elengedhetetlen az innováció teljes folyamatának az eddigieknél intenzívebb és koncepciózusabb támogatása.
A kutatás-fejlesztés intézményi hátterének - egyetemek, kutatóintézetek - alapellátását tervezhetően és olyan szinten kívánatos meghatározni, hogy az infrastruktúra és a kutatói létszám tekintetében nemzetközi szinten versenyképes kutatóközpontok alakuljanak ki. Pénzügyi eszközökkel is elő kell mozdítani a kutatási témák koncentrálását, az intézmények együttműködését, a regionális felzárkózást, elsősorban a műszaki-természettudományok és az élettudományok terén.
A pályázati finanszírozás az alapellátáson felüli célzott eszköz, amelynek elsődleges célja az innováció támogatása. A pályázati kiírásokat 1-2 éves időtávra tematikailag és összegszerűség szerint tervezni kell. Az adminisztrációs előírásokat a különböző források tekintetében egységesíteni kell, azok nem lehetnek bonyolultabbak és terhesebbek, mint az EU K+F keretprogramok adminisztrációs és elszámolási szabályai. Haladéktalanul el kell végezni a jelenleg hatályos jogszabályok ilyen értelmű módosítását. A pályázatokat lebonyolító közvetítő szervezetek számára biztosítani kell azt az infrastrukturális hátteret, amely lehetővé teszi a pályázatok, jelentések, elszámolások elektronikus beadását és követését. Minden szakvéleménynek és bírálatnak hozzáférhetőnek kell lennie az érintettek számára.
A MISZ sajnálatosnak tartja a K+F támogatási rendszerének jelenlegi fogyatékosságait, a pénzügyi szabályozás kiszámíthatatlanságát, több tekintetben nem ért egyet a K+F pályázati rendszer jelenlegi kialakított gyakorlatával.
Súlyos aggodalomra ad okot a műszaki és természettudományos oktatás és képzés folyamatos háttérbe szorulása. A természet- és műszaki tudományok tekintetében az általános iskolai, a középiskolai és az egyetemi képzés összehangolt átalakítása elengedhetetlen. Első lépésként a hallgatói normatívák rendezését, a felvételi kritériumok szigorítását - vagyis a minőségi képzés visszaállítását javasoljuk.
A MISZ a hazai tudomány, a kutatás-fejlesztés és a fejlődés érdekében határozottan kéri a Kormány intézkedését a hazai K+F irányítási és támogatási rendszerének tartós, kiszámítható és megnyugtató rendezésére, a számon kérhető és gazdasági hasznot hozó kutatások támogatásának jelentős növelésére.
A Szövetség álláspontja szerint a tudomány, a felsőoktatás és a K+F stratégiai ágazat, amelynek irányítását, szervezését, finanszírozását kormányszinten, miniszter irányításával kell, ill. lehet csak eredményesen biztosítani.
MTI - fideszfrakcio.hu