Al-kaidás rabok lázadtak fel egy jordániai börtönben
Hat vagy nyolc börtönőrt tart fogva túszként Jordániában egy ammáni börtönben kedd este óta az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szimpatizáló rabok egy csoportja, s azt követeli, hogy egy fegyintézetben vonják össze a különböző börtönökben őrzött terroristákat.
Dátum: 2006-03-01 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:28.273722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jordániai közbiztonsági szolgálat szóvivője, Basír Daadzsa őrnagy cáfolta szerdán azokat a híreszteléseket, hogy a börtönlázadás máris áldozatokat követelt volna, s azt állítja, hogy ellenőrzés alatt tartják a helyzetet mind az ammáni börtönben, mind abban a többi fegyintézetben, ahol egyes hírek szerint szintén voltak zavargások.
A lázadás Ammán egyik elővárosában, a Dzsuveida börtönben tört ki, ahol az országban elítélt 180 iszlámista közül 79-et tartanak fogva. A lázadó foglyok már elengedték az őrök egy hatfős csoportját, az őrség további hat vagy nyolc tagját azonban továbbra is bezárva tartják egy cellában.
A zendülők azt követelik, hogy helyezzenek át az ő börtönükbe két halálraítéltet (veszedelmes terroristát), köztük egy al-Kaida-tagot. A jordániai Azmi al-Dzsajúszit február 15-én ítélték halálra jordániai célpontok, köztük az amerikai nagykövetség elleni vegyi támadás 2004-es kitervelése miatt. A líbiai Szálem bin Szuveidet egy amerikai diplomata, Lawrence Foley 2002-ben történt meggyilkolása miatt ítélték el, együtt a szökésben lévő Abu Muszab az-Zarkávival, az al-Kaida iraki szervezetének jordániai születésű vezetőjével.
Más források szerint a túszejtők az összes jordániai halálraítéltnek, illetve az állambiztonsági szolgálat által elítélt összes rabnak a Dzsuveidában való összevonását követelik. A közbiztonsági szolgálat szerint azonban e követelés teljesítése ellenkezne a börtönszabályzattal.
A Dzsuveida egyike annak a három jordániai börtönnek, ahol az al-Kaidához tartozó rabokat őriznek.
MTI - fideszfrakcio.hu