Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brit iszlámistákat toloncoltak haza Egyiptomból

Brit állampolgárságú iszlám szélsőségeseket toloncoltak haza Egyiptomból, miután közel négy évet töltöttek le ötéves börtönbüntetésükből egy iszlám szervezet propagandájának terjesztéséért - közölték egybehangzóan kairói repülőtéri illetékesek és a brit nagykövetség.


Dátum: 2006-03-01 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:28.863531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reza Pankhurst, Maajid Nawaz és Ian Nisbett tagja volt annak a 26 fős csoportnak, amelyet egytől öt évig terjedő börtönre ítéltek Egyiptomban a Hizb at-Tahrír al-Iszlámi (Iszlám Felszabadítási Párt) eszméinek propagálásáért. A vád szerint a párt, amelyet az országban már 1974-ben betiltottak, az egyiptomi rendszer megdöntésére szólított fel.

Az egyiptomi belügyminisztérium azért egyezett bele szabadon bocsátásukba, mert már letöltötték büntetésük háromnegyedét. Valamennyien, beleértve előzetes letartóztatásukat, 2002 eleje óta voltak börtönben.

A per idején a párt azzal vádolta a hatóságokat, hogy kínzásokkal csikarták ki a gyanúsítottakból vallomásaikat. Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet szerint igazságtalan volt az egyiptomi állambiztonsági bíróságon tartott per, mert a vádlottakat elsősorban nézeteik békés hangoztatása miatt ítélték el, és fellebbezésre sem volt joguk. Ugyanebben az ügyben nyolc egyiptomit és egy palesztint ítéltek 5-5 évi börtönre, hét egyiptomi háromévi, további hét pedig egyévi börtönbüntetést kapott.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek