Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szófia kész logisztikai támogatást adni egy Irak elleni csapáshoz

Bulgária pénteken bejelentette, hogy egy repülőteret és egyéb logisztikai támogatást is biztosít egy Irak elleni katonai csapáshoz, amennyiben azt az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyja.


Dátum: 2002-10-04 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:19.557823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bulgária a hadművelet céljaira rendelkezésre fogja bocsátani légterét és a Szófiától 400 kilométerre keletre lévő Szarafovo repülőterét - közölte a védelmi minisztérium.

Nikolaj Szvinarov nemzetvédelmi miniszter az előzetes felajánlást azzal indokolta: "fel kell készülnünk, hogy megfeleljünk bizonyos igényeknek, amelyekkel Bulgáriához fordulhatnak egy Irak elleni hadművelet keretében".

Az egy éve indult afganisztáni hadjárat céljaira az Egyesült Államok légiereje már a szarafovói repülőtérre telepítette egy üzemanyag-szállító repülőgépét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek