Feloszlatják a Szlovák Testvéri Közösséget
Feloszlatják a sorozatosan fasiszta megmozdulásokat tartó, magyarellenes Szlovák Testvéri Közösség - Nemzeti Pártot (SP-NS) a szlovák legfelsőbb bíróság szerdán kihirdetett döntése értelmében.
Dátum: 2006-03-01 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:29.186472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dobroslav Trnka legfőbb ügyész kezdeményezésére a legfelsőbb bíróság azzal az indoklással hirdette ki a párt betiltásáról szóló ítéletet, hogy az alapszabályában a "rendi állam" megteremtését és az általános választójog korlátozását célzó törekvéseket fogalmaz meg.
A hívei által Vezérnek szólított Marián Kotleba nevével fémjelzett politikai erő az elmúlt két évben különböző szlovákiai árosokban rendezett felvonulásokat, ahol tagjai az egykori szlovák fasiszta állam félkatonai szervezete, a Hlinka Gárda egyenruháit utánzó öltözetben mutogatták az erejüket. A magyarellenes szervezkedés hívei két éve Rozsnyón a Kossuth-szobor lebontását követelték, és leköpdösték a sok évtized múltán újra felállított szobrot.
MTI - fideszfrakcio.hu