Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Mohamed-karikatúrákat 56 ország 143 újságjában közölték

Az először a Jyllands-Posten dán napilapban közölt Mohamed-karikatúrákat 56 ország 143 újságja mutatta be utánközlésként egy dán felmérés szerdán nyilvánosságra hozott eredménye szerint.


Dátum: 2006-03-01 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:30.119533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


E lapok nyomtatott változatukban is leközölték a világméretű botrányt és erőszakcselekményeket kiváltó gúnyrajzokat - egyet vagy többet -, de főképp internetes változatukban - állapította meg az eJour című internetes újság, amely a dán újságíró-iskola magazinja.

A legtöbb utánközlés a fejlett nyugati országokban történt: Európában 70, az Egyesült Államokban 14, Kanadában 3, Ausztráliában 2, Új-Zélandon 3, és Japánban 1, de nyolc muzulmán országban - Algériában, Egyiptomban, Jordániában, Szaúd-Arábiában, Marokkóban, Malajziában. Indonéziában és Boszniában - is volt rá legalább egy-egy példa.

A februárban készült felmérés eredménye szerint noha egyik amerikai országos lap sem közölt egy rajzot sem, legalább 14 regionális vagy helyi lap megtette.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek