Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány azt mondta, amit gondol? Telepre a politikai ellenfelekkel?

Pokorni Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy szombati veszprémi kijelentése miatt - amelyben politikai ellenfeleit kóbor kutyákként jellemezte, és azok telepre szállításáról beszélt - kövesse meg az érintetteket.


Dátum: 2006-03-01 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:31.368819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha az embert megbántják, megsértik, rágalmakat szórnak rá, akkor az ember megrázza magát és megy tovább, és nem veszi fel a kesztyűt, és ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, akkor erre a válasz nem az, hogy mi pedig veszett rókákat, a válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk, és telepre visszük, a városokat és az országot megvédjük - idézte Pokorni Zoltán Gyurcsány Ferenc február 25-én elhangzott mondatait. Mindezt Magyarországon jelentős politikai következmények nélkül egyedül Gyurcsány Ferenc mondhatta ki. Bárki más fogalmazza meg ezeket a gondolatokat, akár kormánypárti, akár ellenzéki politikus, az illetőnek le kellene mondania, vagy legalábbis komoly kihatásai lennének pozíciójára - mutatott rá a Fidesz alelnöke.

Gyurcsány Ferenc az ominózus kijelentése után nem érezte azt, hogy magyaráznia, értelmeznie kellene mondatait, úgy nyilatkozott, hogy amit mondott, az önmagáért beszél. Tegnap azonban már úgy értelmezte mondatait, hogy azok csak a Magyar Vizsla című kiadványra vonatkoznak. Egyértelmű tehát, hogy Gyurcsány Ferenc a rivális politikai erőre, a Fidesz politikusaira, szimpatizánsaira, vagy a kormánypárttal elégedetlenkedőkre, őket kritizáló, "támadó" emberekre gondolt. Ez helytelen dolog - hangsúlyozta Pokorni Zoltán.

Gyurcsány Ferenc magát a többiek fölé helyezi, úgy gondolja, hogy mindezt megengedheti magának. Sajnálatos, hogy a vele egy táborban levők - az őt miniszterelnöknek jelölő szocialisták, de a koalícióban levő szabaddemokraták is - asszisztálnak ehhez - mondta az alelnök. Pokorni Zoltán hangsúlyozta: Magyarország miniszterelnökéhez méltatlan ez a viselkedés. Gyurcsány Ferenc többször hibázott már - öregecskedő feleségekről, szaúdi terroristákról értekezett, vagy a jólétről adott elő a parlamentben -, ám ezek csak szerencsétlen és rossz elszólások voltak. Most azonban a miniszterelnök azt mondta, amit gondolt - világított rá a politikus. A politikai riválisaival szemben megengedhető olyan viselkedésről, eszközökről beszélt, amelyek a XXI. század elején, Magyarországon nem szalonképes.

Megengedhetetlen, hogy a XXI században bárki is a politikai ellenfeleit démonizálja úgy, hogy ilyesfajta kirekesztő beszédmódot enged meg. Lehet vitatkozni, kritizálni, ironizálni is lehet, de kirekesztő politikai gondolkodás vezetett a borzalmakhoz.

Demokratának lenni annyi, mint nem félni. Azt jelenti, hogy nem félni, és nem félelmet gerjesztő ellenségnek bemutatni a politikai riválisokat. Idegennek, más fajúnak, más vallásúnak svábot, zsidót, bárkit. Mert ebből fakad az antidemokratikus gondolkodásmód. Az ellenfél, a politikai rivális ellenfélként titulálása, démonizálása, megbélyegzése, az emberek, teljes jogú polgárok sorából való kiközösítése - idézte Bibó István gondolatait a Fidesz alelnöke. Ezt a politikai beszédmódot, és logikát semmi sem indokolhatja - hangsúlyozta Pokorni Zoltán, és felszólította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy kövesse meg az érintetteket. Ha ő erre nem hajlandó, akkor párttársai tegyék világossá, hogy nem azonosulnak ezzel a politikai gondolkodásmóddal.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek