Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Véget ért az ammáni börtönlázadás

Vérontás nélkül, az összes túsz elengedésével véget ért az ammáni börtönlázadás, amelyben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szimpatizáló rabok halálra ítélt terroristák áthelyezését próbálták meg kierőszakolni - jelentették be a jordániai hatóságok szerda délután.


Dátum: 2006-03-01 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:34.946420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lázadás kedd este tört ki Ammán egyik elővárosában, a Dzsuveida börtönben, ahol az országban elítélt 180 iszlámista közül 79-et tartanak fogva. A rabok az őrség tucatnyi tagját ejtették túszul, s közülük hetet még szerda reggel is bezárva tartottak egy cellában.

A hatóságok bejelentése szerint a zendülésnek békés tárgyalások útján vetettek véget, s a túszul ejtett börtönőrök közül az utolsót is elengedték a lázadók, akiket zendülés címén vonnak felelősségre.

A lázadók azt követelték, hogy helyezzenek át az ő börtönükbe két halálraítéltet (veszedelmes terroristát), köztük egy al-Kaida-tagot. A jordániai Azmi al-Dzsajúszit február 15-én ítélték halálra jordániai célpontok, köztük az amerikai nagykövetség elleni vegyi támadás 2004-es kitervelése miatt. A líbiai Szálem bin Szuveidet egy amerikai diplomata, Lawrence Foley 2002-ben történt meggyilkolása miatt ítélték el, együtt a szökésben lévő Abu Muszab az-Zarkávival, az al-Kaida iraki szervezetének jordániai születésű vezetőjével.

Más források szerint a túszejtők az összes jordániai halálraítéltnek, illetve az állambiztonsági szolgálat által elítélt összes rabnak a Dzsuveidában való összevonását követelték. A közbiztonsági szolgálat szerint azonban e követelés teljesítése ellenkezett volna a börtönszabályzattal. A Dzsuveida egyike annak a három jordániai börtönnek, ahol az al-Kaidához tartozó rabokat őriznek.

Egyes értesülések szerint a dzsuveidai lázadást megelőzően összecsapások voltak a biztonsági erők és a rabok között az ország három másik jelentős börtönében is a fogolyáthelyezések ügyében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek