Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

SZDP: az MSZP nem szociáldemokrata!

A Szociáldemokrata Párt (SZDP) panasszal fordult az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) a Magyar Szocialista Párt (MSZP) ellen, mert állítása szerint a szocialista párt jelöltjei visszaélnek a szociáldemokrata névvel.


Dátum: 2002-10-04 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:20.157773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentumban az SZDP annak vizsgálatára kéri a bizottságot, hogy az MSZP "folyamatosan Szociáldemokrata Párt-ként jelenik meg a választópolgárok előtt a médiában, a sajtóban".

A panasz szerint az MSZP országos vezetői folyamatosa és tudatosan félre tájékoztatják a választókat, megtévesztik őket és kárt okoznak a Fővárosi Bíróságon bejegyzett Szociáldemokrata Pártnak. - Azóta a párt jelöltjeit folyamatosan lekommunistázzák - áll az SZDP panaszában.

A párt kéri az OVB-től a panasz kivizsgálását és a szükséges intézkedések megtételét annak érdekében, hogy az MSZP "ne használja a Szociáldemokrata Párt nevet". Amennyiben pedig az MSZP továbbra is megsérti a választási törvényt, úgy az SZDP arra kéri a választási bizottságot, törölje a szocialista jelölteket az önkormányzati választások listáiról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek