Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lomnici: szükség lenne a bíróságok és a sajtó kapcsolatának szabályozására

Szükség lenne a bíróságok és a sajtó kapcsolatát szabályozó közös etikai kódex kidolgozására - jelentette ki Lomnici Zoltán szerdán, Szegeden.


Dátum: 2006-03-01 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:37.591664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nagyon fontos, hogy szabályozzuk a sajtó és a bíróságok kapcsolatát, úgy, hogy a szólásszabadság teljes legyen, és kiegyensúlyozottá váljon a tájékoztatás" - mondta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt hónapok során többször is előfordult, hogy egy befejezett ügy után csak az egyik fél kapott lehetőséget saját álláspontjának ismertetésére - mondta Lomnici Zoltán. Hozzátette: a kiegyensúlyozottságot, az esélyegyenlőséget mindkét fél számára biztosítani kell, hiszen ilyenkor a néző, az olvasó információs joga is sérül.

Az OIT-nek és a sajtó szervezeteinek olyan - az újságírók munkáját is segítő - etikai kódexet kellene összeállítaniuk, amely szabályozza ezeket a kérdéseket - hangsúlyozta az elnök.

Lomnici Zoltán szerint nagyon fontos, hogy mindenről, nemcsak az eredményekről, hanem a bíróságok hibáiról, mulasztásairól is beszámoljon a sajtó. Ugyanakkor nem megengedhető, hogy egy folyamatban lévő ügyben nyomást gyakoroljanak a bíróságokra.

Az OIT hamarosan elkészíti módosított sajtószabályzatát, ezt követően kerülhetne sor a közös etikai kódex megalkotására, amely nemcsak a sajtó, a bíróságok, hanem a jogkereső közvélemény számára is hasznos lenne - tette hozzá.

Magyarországon a sajtószabadság teljes a bíróságokkal kapcsolatban, ugyanakkor az ügyben eljáró bíró nem nyilatkozhat. Ez Európa, sőt világszerte is egyedülálló - hangsúlyozta Lomnici Zoltán.

Egy civil szervezet ez ügyben az Alkotmánybírósághoz fordult, ugyanis sokan vitatják a tiltás indokoltságát - mondta az OIT elnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek