Horváth János választási részvételre buzdította az Amerikában élő magyarokat
Az országgyűlési választásokon való részvételre buzdította egy washingtoni rendezvényen az Észak-Amerikában élő magyar állampolgárokat Horváth János, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője.
Dátum: 2006-03-02 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:46.469190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés körelnöke szerdán este a washingtoni Kossuth Házban tartott fórumot a választások jelentőségéről az Amerikai Magyar Református Szövetség vendégeként, az Amerikai Magyar Szövetség, az Amerikai Magyar Koalíció, a HungarianAmerica Alapítvány, a Washingtoni Magyar Református Egyházközség és a Magyar Klub közreműködésével.
Észak-amerikai tájékoztató körútja legfontosabb mondanivalójának a rendezvény után az MTI-nek nyilatkozva azt emelte ki, hogy minél többen vesznek részt a választáson, annál demokratikusabb lesz és annál megbízhatóbb az eredménye.
A mintegy ötven érdeklődő előtt elhangzott előadásában Horváth János úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi kormány elmaradt ígéretei teljesítésével, a hitelminősítő intézetek sorra leértékelik az országot, ezért kormányváltásra van szükség. A polgári kormányzás kész továbbvinni az ország ügyeit. Hangsúlyozta ugyanakkor a civilizált politizálás fontosságát. Mint fogalmazott, nem kell egymást pocskondiázni, egymás torkát elharapni, kígyót, békát kiáltani egymásra, a demokratikus választások biztosítják a békés, tisztességes, civilizált eljárást. Ő ennek a szószólója. Választási részvételre buzdítva fontosnak nevezte, hogy mindenki szavazzon, az is, aki úgy határoz, hogy nem a Fidesznek adja a voksát, mert a részvétel mindig jobb, mint a távolmaradás.
Még a győztes szót sem szereti. Ha úgy alakul, nem az lesz a helyes kifejezés, hogy "nyertünk, hanem az, hogy megválasztottak minket" - mondta. Hozzátette, hogy az ellenzékre is szükség van, mint "egy falat, sőt egy vekni kenyérre".
A civilizált politizálás fontosságát hangsúlyozva azt is megjegyezte, hogy van élet az Országgyűlésen túl.
A képviselő vasárnap kezdett tájékoztató körutat a közelgő választások jelentőségéről. Washington előtt New Yorkban és New Brunswickban járt, és felkeresi még Los Angelest és a kanadai Torontót is.
Horváth Jánost 1945-ben a Független Kisgazda és Polgári Párt színeiben parlamenti képviselővé választották. 1947-ben egy koncepciós perben négyévi kényszermunkára ítélték. Részt vett az 1956-os forradalomban, majd külföldre menekült. Emigránsként 41 évet élt az Egyesült Államokban, a többirányú transzferek közgazdaságtanának elismert szakértőjévé lett. A közgazdász professzor 1998-ban költözött vissza Magyarországra.
MTI - fideszfrakcio.hu