Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszaeső otthonteremtés

Új lakásból tavaly 41.084-at vettek használatba, 6,4 százalékkal kevesebbet mint 2004-ben, az új lakások építésére kiadott engedélyek száma pedig 10,4 százalékkal 51.490-re csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


Dátum: 2006-03-02 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:49.315550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A használatba vett új lakások száma 2004-ben még 23,5 százalékkal 43.913-ra nőtt, ám az új építési engedélyek száma már akkor 3 százalékos visszaesést mutatott, 57.459 volt.

A KSH csütörtöki jelentése szerint míg 2005-ben Budapesten 21,2 százalékkal több új lakást vettek használatba, addig az ország megyei jogú városaiban és a községekben 19,7 százalékkal esett vissza a lakásépítés.

Az új lakások építésére kiadott engedélyek száma a fővárosban 7,6 százalékkal emelkedett tavaly, ugyanakkor a megyei jogú városokban 31 százalékos visszaesés következett be.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek