Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány programot lopott

Mára mindenki számára világossá vált, hogy az MSZP-nek nincs választási programja. A luxusbaloldal vezére botrányos módon az MSZP saját választási programjaként tünteti fel a 2007 és 2013 között érkező uniós források felhasználásáról szóló, közpénzből elkészített II. Nemzeti Fejlesztési Tervet.


Dátum: 2006-03-02 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:50.117778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajnálatos, hogy a szocialista párt saját elképzelések híján, önálló jövőkép felvázolása helyett ehhez a szánalmas lépéshez folyamodik, az emberek megtévesztésére törekedve. Megdöbbentő, hogy 16 évvel a rendszerváltoztatás után újra kísért az állampárti múlt. Az emberek nem tudják eldönteni, hogy az Új Magyarország Program a párt, az állam, a pártállam vagy az állampárt programja-e? Közpénzből elkészített kampány-anyagról vagy pedig pártpénzből készített kormány-előterjesztésről van-e szó?

Elfogadhatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc MSZP-s miniszterelnök-jelölt és a szocialista párt idegen tollakkal ékeskedve pártprogramként mutatja be a közpénzből elkészített II. Nemzeti Fejlesztési Tervet, ezért a történtekre haladéktalanul magyarázatot kell adnia Gyurcsány Ferencnek és Hiller Istvánnak.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek