A polgárok támogatják Pest megye önállósulási törekvését
A Pest Megyei Közgyűlés elnöke szerint itt a helye és ideje annak, hogy az 1,2 millió lakosú Pest megye önálló régióként megkapja az országban az őt megillető helyet. T. Mészáros András erről pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
Dátum: 2002-10-04 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:21.363959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rámutatott arra: október 20-án, az önkormányzati választásokon kifejezésre juthat majd a Pest megyei polgárok önállósági igénye, amelyet egyetlen politikai erő sem hagyhat figyelmen kívül.
A közgyűlés elnöke Baráth Etele politikai államtitkár egy új régiós felosztást vázoló sajtónyilatkozatai kapcsán megjegyezte: ezek alapján úgy tűnik, ha az MSZP javasol egy másfajta régiós felosztást, az nem veszélyezteti az EU-csatlakozást, azonban ha Pest megye teszi ezt, az igen.
Úgy vélte: nem szabad a szocialista területfejlesztési politikusok nyilatkozataiból kitetsző azon szándékok mellett elmenni, amelyek között ott van a megyerendszer felszámolása is.
- Különböző formában jól, rosszul, de a megyerendszer mindig a magyarság érdekeit szolgálta - hangsúlyozta T. Mészáros András.
Hozzátette: úgynevezett nagyrégiók csak idegen megszállás idején voltak Magyarországon, minden más időszakban a megyerendszer ellátta feladatát, és azt a jövőben is el tudja látni.
Jelezte: nagyon érdekesnek tartja, hogy Magyarországon akkor akarnak minél nagyobb egységeket létrehozni, amikor az Európai Unióban a decentralizáció a fő irány; amikor arról szól az egész EU, hogy ott hozzák a döntéseket, ahol a következmények jelentkeznek, és a kormányok Európája helyett a régiók Európája legyen, akkor Magyarországon egy ezzel ellentétes folyamat indul el.
A megye önállósulására közéleti személyiségek által indított aláírásgyűjtésről elmondta: az utcán eddig 1300-1400 aláírást gyűjtöttek. Hozzáfűzte azonban azt is: állást foglalt az ügyben a legtöbb Pest megyei település képviselő-testülete is, és több mint felük támogatja a törekvést, csakúgy, mint 13 a tizenöt kistérségből.
A közgyűlés elnökének tájékoztatása szerint a közeljövőben megkeresik a Pest megyei polgármestereket is, akiknek várhatóan mintegy kétharmada-négyötöde támogatja majd a megye önállósulását.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az aláírásgyűjtésnek jogi következményei nem lesznek, az csupán annak bizonyítására szolgál, hogy a Pest megyei polgárok közül nagyon sokan támogatják az önállósulási törekvést.
MTI - fidesz.hu