Letartóztatták az egyik elnökjelöltet Fehéroroszországban
Bántalmaztak és elhurcoltak Fehéroroszországban az egyik elnökjelölt politikust csütörtökön, Minszkben. Alekszandr Kozulint, a Fehérorosz Állami Egyetem egykori rektorát titkosrendőrök rohanták meg, a földre teperték, majd magukkal hurcolták. Szóvivője szerint egy rendőrőrsre vitték, ahol megverték, azt viszont nem közölték, hogy miért vitték be.
Dátum: 2006-03-02 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:53.519778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kozulin egy politikai nagygyűlés résztvevői közé akart bekerülni, hogy meghallgathassa, milyen elképzelései vannak a jövőről az elnöki posztért újra induló Alekszandr Lukasenko államfőnek. Az elnök újraválasztását támogató Belorusz Nemzeti Kongresszus csütörtökön tartja ülését, és felszólal rajta Lukasenko is.
A titkosrendőrök összetűztek a helyszínen tartózkodó újságírókkal is, és megverték a Reuters brit televízió egyik tudósítóját.
Kozulin a 12 éve hivatalban lévő Lukasenko heves bírálója, akárcsak Alekszandr Milinkievics elnökjelölt, aki csütörtökön nagygyűlést akar tartani Minszk központjában, noha nem kapott rá hatósági engedélyt. Milinkevics szerdán közölte: az ellenzék "megfelelő módon" válaszol, ha a hatóságok erővel lépnek fel a tervezett utcai megmozdulás ellen.
A hangulat feszült, mert a fehérorosz biztonsági szolgálat, a KGB állítólag egy "államcsínyre irányuló tervet fedezett fel, amelyet a radikális ellenzék készített elő", és amelyet március 19-20-án valósítottak volna meg. Az elnökválasztás 19-én lesz. A csoport négy vezetőjét a múlt héten vették őrizetbe.
MTI - fideszfrakcio.hu