Berezovszkij ellen újabb kiadatási kérelmet nyújtottak be
Újabb vádak alapján új kérelmet nyújtott be a Londonban élő Borisz Berezovszkij milliárdos orosz üzletember kiadatására az orosz államügyészség a brit hatóságokhoz - közölte csütörtökön az ügyészség tájékoztatási hivatala.
Dátum: 2006-03-02 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:53.818563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Folyó év március elsején kérelmet nyújtottunk be Nagy-Britannia belügyminisztériumához Borisz Berezovszkij kiadatására vonatkozóan" - olvasható az ügyészség közleményében.
Az orosz államügyész azzal vádolja Berezovszkijt, hogy az orosz alkotmányt megsértve a hatalom erőszakos megragadására tör Oroszországban.
A brit kormány menekültstátust biztosított Berezovszkijnak, és elutasított egy korábbi orosz kiadatási kérelmet. A Berezovszkij elleni újabb vádak azon az interjún alapulnak, amelyet Berezovszkij az Eho Moszkvi rádiónak januárban adott. Ebben kijelentette, hogy az orosz kormány erőszakos megdöntésén dolgozik. Azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kormánya nem fogja megengedni a szabad választásokat, ezért az egyetlen kiút a kormány megváltoztatása erőszakos úton.
Berezovszkij a 90-es évek elején kétes privatizációs ügyletekkel szerezte mesés vagyonát. Borisz Jelcin elnöksége alatt a Kreml bizalmába férkőzött, de kiesett Jelcin utódja, Putyin kegyeiből, és elmenekült az országból, hogy elkerülje a felelősségre vonást pénzmosás vádja miatt. Azt állította, hogy az ellene felhozott korrupciós vádak politikai indíttatásúak.
Jack Straw brit külügyminiszter február 28-án figyelmeztette Berezovszkijt, hogy nagy-britanniai menekültstátusát felülvizsgálhatják, ha az országot bázisul használja más országok ellen irányuló felforgató tevékenységhez. Straw ezzel az Eho Moszkvi rádióban elhangzott interjúra utalt, amelyben Berezovszkij kijelentette: 18 hónapon belül államcsínyt tervez Oroszországban az "alkotmányellenes rezsim" megdöntésére.
MTI - fideszfrakcio.hu