Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rohamosan nő a felderített illegális határátlépések száma

Az év első két hónapjában több mint negyven százalékkal nőtt az illegális migrációhoz köthető felderített jogsértések száma 2005 hasonló időszakához képest - tájékoztatta az MTI-t a határőrség szóvivője.


Dátum: 2006-03-02 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:58.413488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Többek között embercsempészés, közokirat-hamisítás és tiltott határátlépés miatt idén januárban és februárban a tavalyinál közel hétszázzal több személy ellen járt el a határőrség - nyilatkozta Kovács Iván szóvivő.

A határőr alezredes az adatokat elemezve hozzátette, hogy továbbra is a román és ukrán határszakaszon derítik fel a legtöbb bűncselekményt, de a korábbihoz képest egyre több illegális határátlépőt fognak el a szlovén-magyar határon is. Kovács Iván szerint a növekedésnek két fő oka van: egyrészt évről-évre egyre többen lépik át a magyar határt, másrészt fokozottabban ellenőriz a határőrség.

"Gyakoribb a szúrópróbaszerű ellenőrzés mint korábban, hiszen nekünk az a dolgunk, hogy megfeleljünk az Európai Unió elvárásainak, és természetesen Schengenbe készülünk, 2007. január 1-től szeretnénk tagok lenni. Most van a felkészülés. A határőrség minden erejét, eszközét, személyi állományát minden módon próbálja serkenteni arra, hogy eredményességünk olyan legyen, hogy a schengeni csatlakozásnak megfeleljünk" - mondta Kovács Iván.

A shengeni kritériumoknak megfelelően egyre nagyobb hangsúlyt fektet a magyar határőrség az úgynevezett mélységi szűrésre, amelynek lényege, hogy nemcsak a határokon, hanem az ország belsejében is fokozott ellenőrzéseket tartanak - hangsúlyozta Kovács Iván.

Rámutatott: ennek köszönhetően az elmúlt két hónapban több mint kétszáz százalékkal több olyan bűncselekmény esetében kezdeményeztek eljárást, amelyek felderítése szigorúan véve nem tartozik ugyan a határőrség hatáskörébe - például lopások, rablások, közlekedési szabálysértések -, de a fokozott ellenőrzések során napvilágra kerültek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek