Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államfő visszaküldte az esélyegyenlőségi törvényeket módosító törvényt

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egyes, esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-02 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:18:59.899473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wéber Ferenc közleménye szerint a köztársasági elnök levélben tudatta döntését Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével. A törvény módosítja a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt, s a középületek akadálymentesítésére vonatkozóan új határidőket állapít meg.

A középületek akadálymentesítésének 2004. december 31-i határidejét még 1998 áprilisában állapította meg az Országgyűlés. A közlemény kiemeli, hogy ennek ellenére a középületeknek csupán egyharmada akadálymentesített.

Az egyes, esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény szerint az akadálymentesítés megvalósításának végső határideje a központi költségvetési szervek vonatkozásában 2010. december 31-e, a helyi önkormányzat által nyújtott, illetőleg feladatellátását biztosító közszolgáltatások esetében pedig 2013. december 31-e.

A közlemény szerint Sólyom László azért küldte vissza a törvényt, mert "a köztársasági elnök a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megvalósítása végső határidejének ennyire távoli időpontban történő megállapításával nem ért egyet".

Az államfő szerint a mindenkori Országgyűlés, kormány és az önkormányzati képviselő-testületek részére több mint hat és fél év állt rendelkezésre, hogy további jogalkotással és konkrét intézkedésekkel végrehajtsák ezt az állami kötelezettséget - olvasható.

A szakszerű akadálymentesítés komoly anyagi ráfordítást igényel a költségvetés részéről, de - a köztársasági elnök szerint - ez az ügy elsősorban "szemléletbeli kérdés". Rámutat arra is, hogy egy már több mint egy éve lejárt hat és fél éves határidő végső soron újabb öt, illetve nyolc évvel történő meghosszabbítása "aránytalan és méltatlan lenne, és jelentősen hátráltatná a fogyatékkal élők társadalmi integrációját".

Az egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, február közepén fogadta el 342 igen szavazattal, 3 ellenében, 2 tartózkodás mellett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek