Orbán Viktor a polgári kormány első négy évéről
A Fidesz - Magyar Polgári Párt február 16-i Összefogás Kongresszusának fő feladata A jövő elkezdődött című program megvitatása lesz.
Dátum: 2002-02-15 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:42.372878, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A program alapjául szolgáló vitairat a Fidesz XIII. kongresszusán született. Azóta, mint Várhegyi Attila hangsúlyozta, a vitairat több mint 30 ezer példányban kelt el, és annak összeállításakor rengeteg érdeklődő javaslatát vették figyelembe.
A Fidesz XIV. kongresszusán felszólalnak azon szervezetek vezetői, amelyek a párttal választási együttműködési megállapodást kötöttek: Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Harrach Péter, az MKDSZ társelnöke, Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, Gyürk András, a Fidelitas elnöke és Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke.
A rendezvény hangsúlyos pontja lesz Orbán Viktor miniszterelnök beszéde, aki a polgári kormány első négy évét értékeli. Ugyancsak felszólal Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke, valamint a határon túli magyar szervezetek képviselői.
A kongresszuson 670 küldött, 1800 meghívott és több mint 200 újságíró vesz részt. A rendezvényen történteket nyomon lehet majd követni a párt honlapján.