Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elodázhatatlan feladat a panel-felújítási program megkezdése

A következő négy évben 25 ezer panellakás teljes körű korszerűsítését végeztetné el Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt, aki szerint a szürke lakótelepeket környezetük megújításával zöld lakóparkokká lehetne alakítani.


Dátum: 2002-10-04 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:21.966378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál pénteken Budapesten ismertette "Válogatott 11" elnevezésű programjának Otthonunk és környéke című fejezetét.

A városvezető-jelölt szerint lakásonként egymillió forintba kerülne a rekonstrukció, amely a többi közt a fűtés rezsiköltségét tenné elviselhetőbbé. Utalt arra: még Bécsben is olcsóbb a távfűtés, mint Budapesten.

Schmitt Pál egy energiatakarékossági programot is beindítana, melynek során korszerűsítenék és felújítanák a 30-40 évvel ezelőtt kiépített, mára elavultnak tekinthető távfűtési rendszereket, illetve a beruházásokhoz kamattámogatást vezetne be.

A beruházás lakókat érintő forrásai között európai uniós kölcsönöket, illetve támogatást, állami pénzeszközöket, valamint a főváros tartalékait említette.

A főpolgármester-jelölt által ismertetett adatok szerint a panel-felújítási program megkezdése az elodázhatatlan feladatok közé tartozik, mert a korábbi években elmaradt 20 ezer lakás sürgető rekonstrukciója.

Kitért arra is: az épületek felújításával párhuzamosan meg kell kezdeni a lakótelepek környezetének parkosítását, biztonságos játszóterek és sportpályák, valamint kerékpárutak építését.

Schmitt Pál bevezetné a Budapesti Lakótelepek Napját, melynek keretében - minden évben más helyszínen - kulturális és sportrendezvényeket tartanának. Ennek kapcsán utalt arra, maga is 12 évig élt lakótelepen, és úgy látja, hogy a panelházakban mintegy 450 ezer hasonló gondokkal élő fővárosi között erősödhetne a közösségi összetartozás érzése.

Kitért arra is: a jobb közbiztonság érdekében a lakótelepeken térfigyelő kamerarendszert építenének ki, valamint az épületek között járőröző rendőröket állítanának szolgálatba.

Schmitt Pál szólt arról is, célja, hogy évente a fővárosban lebontásra kerülő lakások számának megfelelő, számításai szerint 8300 új otthon épüljön, s ez utóbbit a főváros hitelgaranciákkal és kamattámogatásokkal is ösztönözné.

A fiatalok számára Schmitt Pál egy, a Budapest kártyával igénybe vehető lakásprogramot ajánl, amely lehetővé tenné, hogy a fővárosi ifjúság kedvezményes díj mellett juthasson önkormányzati bérlakásokhoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek