Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lejjebb csúsztunk a Euromoney országkockázati listáján is

Bár a fél évvel korábbi felméréshez képest nőtt Magyarország pontszáma a Euromoney pénzügyi magazin országkockázati listáján, ennek ellenére négy helyezéssel visszacsúsztunk rajta - értesült a VG Online.


Dátum: 2006-03-02 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:00.845123, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 185 országot kilenc kategóriában vizsgáló szaklap márciusi felmérése szerint Magyarország 68,5 pontot kapott a lehetséges 100-ból, ami a legjobb minősítést jelentené. Bár tavalyban szeptemberben az összpontszám ennél kevesebb, 67,57 volt, a magasabb pontszám most csak alacsonyabb helyezésre futotta: a fél évvel korábbi 37. helyről a 41.-re csúsztunk vissza. Egy évvel korábban 38. volt a listán Magyarország.

A fél évvel korábbihoz képest számottevően javult a politikai kockázat, a lehetséges 25 pontból 19,3-at kaptunk, szemben a korábbi 17,07-tel. A gazdasági teljesítmény a lehetséges 25 pontból most csak 9,5-öt ért a tavaly szeptemberi 10,04 után, míg az adósságmutatók romlását 8,38 helyett 8,18 ponttal honorálta a lehetséges 10-ből a Euromoney. A szintén maximális 10 pontból 6,41-et kapott a hitelosztályzat a fél évvel korábbi 6,67 helyett.

Magyarország helyzete a régión belül nem változott: továbbra is megelőz minket Szlovénia (28.) és Csehország (39.) - előbbi egy, utóbbi három helyett rontott -, a többiek pedig mind utánunk vannak, viszont ők javítottak egyet-kettőt a helyezésükön. A listát most is Luxemburg vezeti 99,65 ponttal, és Észak-Korea zárja 2,89 ponttal.

vg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek