Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fiatalok kárát látták az elmúlt négy évnek

A Medgyessy-Gyurcsány-kormány négy éve hadat üzent az ifjúságnak és azóta folyamatosan háborúban is áll az új nemzedékkel. Amíg Medgyessy Péter "csak" nem tartotta be a választási ígéreteit, addig Gyurcsány Ferenc minden megszorítást a fiatalokon kezdett, majd 2005 végén az ország legnagyobb tehertételének azt nevezte, hogy a magyar fiatalok itt, Magyarországon, és nem külföldön szeretnének érvényesülni.


Dátum: 2006-03-02 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:01.159893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2002-es szocialista ígérethalmazzal szemben nem lett ingyenes a jogosítvány megszerzése, ingyenes közlekedés helyett 60 százalékkal drágult a diákok utazása, nem épült tízezer új kollégiumi férőhely, és az ifjúsági közösségi terek fejlesztését szolgáló "Kell egy hely" program 2 milliárd forintja is 50 millióra olvadt.

A szocialisták lehetetlenné tették a sikeres életkezdést, hiszen szétverték az otthonteremtési rendszert, ezért mostanra 70 százalékkal kevesebb államilag támogatott lakáshitel-szerződést kötöttek meg, megszüntették a családi adókedvezményt, és kormányzásuk alatt jelentősen emelkedett a diákhitel kamata is. 72 százalékos emelkedéssel soha nem látott magasságba szökött a pályakezdő munkanélküliség mértéke, így mára minden ötödik, tanulmányait befejező fiatalnak a pályakezdő munkanélküliség rémével kell szembenéznie.

Olyan új politikára van szükség, mely fontos feladatának tekinti a fiatalok támogatását, amely nem külföldre üldözendő korosztályként, hanem a jövő zálogaiként tekint az ifjúságra.

Koszorús László,

a Fidelitas alelnöke

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek