A magyar szolidaritás nem nélkülözheti a vallásos értékrendet
A magyar szolidaritás nem nélkülözheti a hit által vezérelt szolidaritás cselekedeteit, a vallásos értékrendet, éppen ezért a jövendő kormánynak stratégiai partnerként kell együttműködnie az egyházi, vallási közösségekkel - áll a Fidesz Sajtóosztályának csütörtöki közleményében.
Dátum: 2006-03-02 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:04.136946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2006. március 2-án Orbán Viktor, a FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség elnöke találkozott a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetőivel. A találkozón Orbán Viktor elmondta, hogy a vallásos emberek szolgálatát, az egyházi iskolák, szeretetotthonok, tudományos gyűjtemények és más egyházi intézmények munkáját a nemzet felemelkedése szempontjából elengedhetetlennek tartja. A magyar szolidaritás nem nélkülözheti a hit által vezérelt szolidaritás cselekedeteit, a vallásos értékrendet, éppen ezért a jövendő kormánynak stratégiai partnerként kell együttműködnie az egyházi, vallási közösségekkel.
Budapest, 2006. március 2.
Fidesz
Sajtóosztály