BKV-sztrájk lesz?
Egész napos BKV-sztrájk lesz március 13-án, ha addig nem jön létre a cégnél a bérmegállapodás - közölte az egyik legnagyobb szakszervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2006-03-02 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:05.266801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nemes Gábor, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, hogy a másfél hónapja tartó bértárgyalások csütörtöki fordulója is eredménytelenül zárult. Hozzátette, hogy az érdekképviseletek 23 ezerről 22 ezer forintra mérsékelték béremelési igényüket, a vezetés azonban nem mozdult el a 16.500 forintos ajánlatáról.
Az érdekképviseleti vezető tájékoztatása szerint a 13 ezer dolgozóból mintegy 10 ezret képviselve, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetével közösen bejelentették a cégvezetésnek, hogy március 13-án 0 órától éjfélig sztrájkolni fognak, ha addig nem jön létre a bérmegállapodás.
A cégvezetés öt százalékról mozdult el az elmúlt hetekben 8,04 százalékra, illetve a személyenkénti 16.500 forintos béremelési ajánlatra. A szakszervezetek a kezdeti 25 ezer forintról csökkentették 22 ezerre bérigényüket.
Tavaly a cégnél átlagosan 16 ezer forintos béremelés volt. Az érdekképviseletek a január 16-án közzétett bértárgyalások során ezen a héten érték el azt, hogy a cégvezetés minden dolgozónak 16 ezer forintos emelést ajánlott. Korábban a szellemieknek 17 ezer forintot, a járművezetőknek 15.700 forintot, a fizikaiaknak pedig 15 ezer forintot ajánlottak. A társaságnál a szellemiek átlagosan 220 ezer forintos, a járművezetők 190 ezer forintos, a fizikaiak 150 ezer forintos fizetést kapnak.
MTI - fideszfrakcio.hu