Minden magyar felelős minden magyarért
Egyre szembetűnőbb a különbség a határon túli magyarok ügyében az anyaországban tapasztalható két szemléletmód között - írja Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csütörtöki közleményében.
Dátum: 2006-03-02 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:05.887114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyre szembetűnőbb a különbség a határon túli magyarok ügyében az anyaországban tapasztalható két szemléletmód között. Az egyik a Magyar Szolidaritás programja: minden magyar felelős minden magyarért. A Magyar Szolidaritás jegyében annál erősebbé válik nemzeti közösségünk, minél szorosabbra fűzzük a magyar-magyar kapcsolatokat. A másik szemléletmód ezzel szemben tehertételnek tekinti a határon túli magyarokat, folyamatosan az anyaországba özönlésükkel rémisztget. Ezt tette már a 2004. december 5-i népszavazást megelőző hazug és félelemkeltő kampányában is.
A Fidesz korábbi rendezvényein részt vevő határon túli magyarok közül sokan jelezték, hogy örülnének, ha részletes tájékoztatást kapnának saját maguk, illetve családtagjaik, barátaik részére arról: milyen jogszabályi feltételekkel lehet részt venni a magyar választásokon. Ennek az elvárásnak igyekeztünk megfelelni, ezért adtunk tájékoztatást levélben az érdeklődőknek. Ez egyébként minden magyarországi párt, az egész magyar demokrácia érdeke, demokratikus és törvényes. Tóth Zoltán választási szakértő, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány korábbi belügyminisztériumi közigazgatási államtitkára, az Országos Választási Iroda volt vezetője úgy vélekedett a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában, hogy a Fidesz elnökének a szóban forgó levelekhez fűzött tájékoztatója a törvényesség garanciáját jelenti.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője