Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szerb kormány számára elfogadhatatlan Agim Ceku jelölése

Elfogadhatatlan a szerb kormány számára Agim Ceku jelölése koszovói miniszterelnökké, mert a szerb hatóságok háborús bűncselekmények elkövetésével vádolják őt és köröztetik az Interpollal.


Dátum: 2006-03-02 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:08.431491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Srdjan Djuric kormányszóvivő közölte csütörtökön, hogy sem Európában, de a világon sehol sincs olyan kormányfő, akit háborús bűntények elkövetésével vádolnak.

"Ennek megfelelően a szerb kormány számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy politikai tisztségre válasszanak meg olyan embert, aki felett háborús bűntények miatt kellene ítélkezni" - idézte Djuricot a belgrádi média. A szóvivő szerint a nemzetközi közösség Koszovóban köteles oltalmazni az elemi civilizációs normákat, és meg kell akadályoznia, hogy Agim Ceku megválasztásával gúny tárgyává váljanak a demokratikus társadalom alapértékei.

Fatmir Sejdiu koszovói elnök csütörtökön javasolta a parlamentnek Agim Ceku megválasztását miniszterelnökké. A jelölt jelenleg a polgári védelmi feladatok ellátására alakult Koszovói Védelmi Hadtest parancsnoka, a koszovói válság idején pedig a Koszovói Felszabadításai Hadsereg nevű lázadószervezet vezérkarának élén állt.

A szerb hatóságok négy éve Interpol-körözést adtak ki ellene. Azzal vádolják, hogy a koszovói válság idején népirtást követett el a koszovói szerb lakosság terhére: parancsnoki felelőssége alapján felelős 669 szerb és 18 más nemzetiségű polgár meggyilkolásáért, 584 ember elrablásáért és egyéb súlyos bűntényekért. Emellett azzal is gyanúsítják, hogy a horvátországi háború idején, a horvát hadsereg tábornokaként "teljes hozzájárulását" adta az 1995-ös Vihar fedőnevű hadművelet idején elkövetett etnikai tisztogatáshoz, melynek következtében 250 ezer szerb menekült el otthonából.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek