Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Humorestbe burkolt ajánlásgyűjtés?

Ajánlószelvényt kértek a jegyekért cserébe azokon a rendezvényeken, ahol Veres János pénzügyminiszter, nyírbátori MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt meghívására a Mikroszkóp Színpad társulata lépett fel a Hajdú-Bihar megyei Kislétán és Tiborszálláson - állítja Hóvilla Miklósné vállaji lakos. A hölgy elmondta, hogy öt jegyet szeretett volna igényelni a Humor házhoz jön címmel illetett egyik estre, ám mivel nem adott kopogtatócédulát, nem kapott jegyet sem. Az MSZP nyírbátori elnöke cáfolta, hogy a jegyekért ajánlószelvényt kértek volna.


Dátum: 2006-03-03 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:13.783978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két hirdetés jelent meg a Bal-Toll című nyírbátori szocialista lap februári számában arról, hogy Veres János pénzügyminiszter, MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt meghívására a Humor házhoz jön a Minimikroszkóp társulattal. Az első szórakoztató rendezvényt a Hajdú-Bihar megyei Kislétán tartották meg február 21-én, míg hat nappal később hasonló humorestet rendeztek a szintén nyírbátori választókerülethez tartozó Tiborszálláson is. Jellemző, hogy a településeken megtartott kabaréestekre több környékbeli faluból is lehetett jelentkezni. A hirdetésben szerepelt, hogy a rendezvények ingyenesek, s a korlátozott számban rendelkezésre álló jegyeket előzetesen kellett igényelni. A meghívók szerint a jegyeket a kislétai estre Somlyai Lászlónál, a tiborszállási rendezvényre pedig Nagy Lászlónénál lehetett átvenni. Apró érdekesség, hogy a két személy az adott településeken egyúttal az MSZP ajánlószelvény-gyűjtője is.

- Szerettem volna öt jegyet igényelni a tiborszállási estre, de mivel nem ígértem értük kopogtatócédulát, nem adtak egyetlen belépőt sem - panaszkodott Hóvilla Miklósné vállaji lakos. Hozzátette: többektől hallotta, hogy őket is hasonló indokkal utasították el.

A nyírbátori választókerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltje szerint burkolt kopogtatócédula-gyűjtés állhat a rendezvények hátterében. - Másrészről furcsa ellentmondásnak tűnik, hogy az a Mikroszkóp Színpad kampányol Veres János számára, akinek az igazgatója ellen korábban adócsalás, tb-csalás és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség. Az ügyet majd a Fejér Megyei Bíróság tárgyalja, az első tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.

Az MSZP nyírbátori szervezetének elnöke elmondta, az információ téves, kopogtatócédula ellenében senki sem kapott belépőjegyet. - A rendezvényen valóban ingyenesen lehetett részt venni, ám mivel a helyiségek csak korlátozott nézőszám befogadására voltak alkalmasak, ezért sokan nem kaptak jegyet - jegyezte meg Tóth Viktor. A politikus hozzátette: március végére újabb kabaréestet szerveznek, de azt már olyan terembe, ahová két-háromezer ember is befér, így oda azok is bejuthatnak majd, akik most nem jutottak jegyhez.

Borsodi Attila Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek