Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Füstös légkör Németországban

Immár Németországban is erősen javasolt, de még mindig nem kötelező, hogy nem dohányzó zónákat különítsenek el a vendéglátóhelyeken és minden nyilvános helyen.


Dátum: 2006-03-03 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:14.675280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erre vonatkozó kezdeményezés Brüsszelből, az Unió központjából érkezett. Angela Merkel kormányfő a maga részéről helyesléséről biztosította a szabályozást, ugyanakkor visszautasította azt az ugyancsak brüsszeli indítványt, hogy teljesen betiltsák az alkohol- és a cigarettafélék reklámozását. Szerinte ezzel szabadságjogokat sértenének.

Van annyira intelligens az európai polgár, hogy reklámmal vagy anélkül is dönteni tudjon, helyes-e vagy sem a dohányzás, az alkoholfogyasztás - jelentette ki a német kormányfő. Mellesleg Németországban a vendéglők, szállodák és így tovább, abszurd képet mutatnak más európai, és általában nyugati országokhoz képest. Az ember nem tud - legalábbis eddig nem tudott - olyan kávéházba, vendéglőbe beülni és étkezni, kávézni, hogy ne füstöljenek körülötte.

Érdekes módon a természeti környezetükre általában közismerten odafigyelő németek körében nem nagyon váltott ki tiltakozást ez a füstös helyzet, ha úgy tetszik, légkör.

radio.hu fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek