Na, ezt jól megcsinálták!
A kormány kormányzás helyett inkább kampányol, miközben az elmaradt kormányzati munka következtében az ország gazdasági állapota egyre aggasztóbb - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón pénteken.
Dátum: 2006-03-03 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:16.799473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály rámutatott: egyre riasztóbbak azok az adatok, amelyek arról adnak számot, milyen helyzetben is van egy átlag magyar polgár.
Almunia, az unó pénzügyi biztosa szavaira hivatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió új tagállamai közül Magyarország költségvetési helyzete a legnehezebb.
Varga Mihály emlékeztetett rá, hogy december óta öt meghatározó intézet minősítette le hazánkat, ami riasztó képet ad az ország külső megítéléséről.
Magyarországon is gyarapodnak a kritikus hangok, egyre több szektor fogalmazza meg, hogy aggasztó a helyzet - hangsúlyozta.
Elmondása szerint az elmúlt évben a használatba vett lakások és az új lakásokra kiadott építési engedélyek száma egyaránt csökkent, Emellett az épülő lakások is 6 négyzetméterrel kisebbek, mint akár 2002-ben vagy 2003-ban - tette hozzá.
Az egyre terjedő körbetartozás, a felszámolási eljárások növekvő száma, valamint az európai uniós viszonylatban rekordnak számító csődhányad azt mutatja, hogy a magyar gazdaság rossz pályán halad, a kormány magára hagyta a hazai vállalkozásokat - mutatott rá.
A munkanélküliségi rátával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a helyzet még a Fidesz választási plakátjain szereplő adatnál is rosszabb. A szocialisták négyszázezer új munkahelyet ígértek, ehelyett mostanra az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legutóbbi adatai szerint már 436 476 munkanélküli van az országban.
Ez a munkavállalók számára is kedvezőtlen hír, hiszen az számukra is rossz, ha úgy érzik, adott esetben nehéz lenne elhelyezkedniük.
Hol van a pénz?
Az államadósságról szólva arra figyelmeztetett, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány időszakában 8280 milliárd forintról 13121 milliárd forintra nőtt ez az összeg.
Ez azt jelenti, hogy minden magyar állampolgárra 1 millió 312 ezer forint adósságrész jut - mutatott rá.
Hozzátette: amikor a ferihegyi repülőtér értékesítése két havi államadósságot sem tud kompenzálni, akkor nagy baj van az országban.
Na, ezt jól megcsinálták!
A szocialisták emlékezetes ígéretével szemben - nem lesz gázáremelés - helyett azt látjuk, hogy az elmúlt években egy 74 százalékos gázáremelés valósult meg - jelentette ki.
Varga Mihály a gyógyszeráremelések kapcsán a Betaloc szívgyógyszert példaként említve 133 százalékos áremelésről beszélt.
A kormány tétlenkedése egyre rosszabb helyzetbe hozza az országot, egyre rosszabb helyzetbe hoz valamennyiünket. Ezért arra kérjük a kormányt, hogy tegyen lépeseket annak érdekében, hogy a választásokig hátralévő több mint egy hónapban érdemi lépések szülessenek az áremelkedések és az egyre rosszabb helyzet megakadályozása érdekében - mondta Varga Mihály.
fideszfrakcio.hu