Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerüljön sor a Magyarország 2006 vitasorozat összes vitájára

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség fenntartja javaslatát, hogy az energiaárak és a megélhetés kérdéskörében Kóka János és Áder János között megrendezendő nyilvános vita után kerüljön sor a Magyarország 2006 vitasorozat többi vitájára - írja Pokorni Zoltán Magyar Bálint oktatási miniszternek címzett nyílt levélelében.


Dátum: 2006-03-03 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:18.560560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

A választás a demokrácia ünnepe, amelyen a polgárok döntenek arról, hogy a következő négy év során kik képviseljék az érdekeiket és akaratukat az Országgyűlésben. Mindannyiunk közös érdeke, hogy az emberek a lehető legtöbb ismeret, legalaposabb tájékozottság birtokában hozhassák meg a választással kapcsolatos döntésüket.

Az emberek véleménye szerint Magyarország elmúlt négy esztendejéről valódi elszámolásra van szükség. Ennek érdekében a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség vitasorozatot kezdeményezett; "Magyarország 2006" címmel vitára hívja a hivatalban lévő kormány tagjait. A Magyarország 2006 vitasorozat célja, hogy tisztázzuk, hová jutottunk négy év alatt, és a kormánytagok valamint a Fidesz politikusai ismertethessék elképzeléseiket az embereket leginkább érintő kérdésekben.

Csalódottan vettük tudomásul, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya elutasította kezdeményezésünket. Ezzel azt üzenték az embereknek, hogy nem tartják fontosnak a mindennapi gondjaikkal való szembesülést, nem hajlandóak őszintén szembenézni Magyarország helyzetével, nem érdekeltek a tisztázó jellegű viták lefolytatásában.

Most a Medgyessy-Gyurcsány-kormány - belátva, hogy merev elutasítása, érzéketlensége megütközést keltett az emberekben - a kisebbik koalíciós párt háta mögé bújva a vitakészség hamis látszatát keltve próbál finomabb eszközökkel kihátrálni a Magyarország 2006 vitasorozatból.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség fenntartja javaslatát, hogy az energiaárak és a megélhetés kérdéskörében Kóka János és Áder János között megrendezendő nyilvános vita után kerüljön sor a Magyarország 2006 vitasorozat többi vitájára. A munkanélküliség ügyében Csizmár Gábort vitára hívja Varga Mihály, a kórházprivatizáció, a gyógyszerárak témájában Rácz Jenőt vitára hívja Mikola István, az otthonteremtésről Kolber Istvánt vitára hívja Matolcsy György, a családtámogatásról és a nyugdíjasok ügyéről Göncz Kingát én hívom vitára, a városok jövőjéről és az önkormányzatiság kérdéseiről Lamperth Mónikát vitára hívja Kósa Lajos, valamint a magyar falvak és kistelepülések helyzetéről Nagy Sándort vitára hívja Hargitai János.

Pokorni Zoltán alelnök,

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek