Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aggodalmuknak adtak hangot az egyházi vezetők

Aggodalmuknak adtak hangot a vallási felekezeteket sértő megnyilvánulások miatt a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői; előző napi megbeszélésükről a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tájékoztatta pénteken az MTI-t.


Dátum: 2006-03-03 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:19.481517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az egyházak vezetői aggodalmaikat fogalmazták meg a magyar médiában is egyre inkább elburjánzó, vallási felekezeteket sértő megnyilvánulások miatt" - olvasható az MKPK sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyet Veres András püspök, a testület titkára jegyez.

A közlemény szerint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, valamint a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei rövid időn belül harmadszor találkoztak egymással. A megbeszélésen először vett részt Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület újonnan megválasztott püspöke.

"A találkozón - az eddigi összejövetelekhez hasonlóan - a jelenlévők értékelték az egyházak együttműködésének eddigi tapasztalatait, az egyház és az állam kapcsolatának időszerű kérdéseit és áttekintették a közel- és távolabbi jövő közös feladatait" - összegezte a sajtóiroda.

Az egyházi vezetők egyeztettek a 2007-ben Nagyszebenben megrendezendő Európai Ökumenikus Nagygyűlés előkészületeiről, illetve a közös részvételről is - áll a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek