Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Életveszélyesen megfenyegették Szijjártó Pétert

Életveszélyesen megfenyegették több névtelen levélben Szijjártó Pétert, a Fidesz szóvivőjét, a párt győri országgyűlési képviselőjelöltjét. Erről a politikus pénteken Győrött tartott sajtótájékoztatóján beszélt.


Dátum: 2006-03-03 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:21.541446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter kiemelte, hogy a trágár hangvételű levelek írásának, az életveszélyes fenyegetéseknek a kampányt hiszterizáló, meglehetősen vad politikusi megnyilatkozások adnak menlevelet.

Mindez figyelmeztető jelzés "a teljes magyar politikai elit számára, hogy beszédmódjával, kampányszlogenjeivel, (...) telepre való szállításra (... ) hivatkozásaival ne adjanak táptalajt " embereknek önkontrolljuk elveszítéséhez, politikusok és családjuk életveszélyes megfenyegetéséhez - hangsúlyozta.

A politikus rámutatott: "nem szerencsés ( ... ) náci szlogenre kísértetiesen hasonlító szlogennel kampányolni (...). Nem szerencsés, hogy az ország miniszterelnöke politikai ellenfeleit nem tisztelve egy emberről és egy programról beszél, miközben a demokrácia egyik velejárója, hogy több program van és több ember, akik közül választani lehet".

A fenyegető levelek ügyében Szijjártó Péter, mint elmondta, nem fordul rendőrséghez, amíg "mindez írásos formában jelenik meg".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek