Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Termálfürdő alapkőletétel Pápán

Pénteken lerakták az 1,6 milliárd forint költséggel épülő termálfürdő alapkövét Pápán. Kovács Zoltán polgármester elmondta: a 4,5 hektáron megvalósuló beruházáshoz 800 millió forint támogatást kapott a város a Széchenyi Terv keretében, 20 milliót a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács juttatott, míg 800 milliót Pápa önkormányzata tett hozzá.


Dátum: 2002-10-04 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:47:23.883614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beruházás várhatóan jövő év augusztus 20-ra készül el.

A polgármester szerint a fürdő közelébe tervezett termálszálló beruházása iránt is nagy a befektetői érdeklődés.

Az alapkő letételekor Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere hangsúlyozta: az egészségturisztikai program keretében 60 milliárd forintos fejlesztés indult el az utóbbi két évben, amelyhez a Széchenyi Terv 24 milliárd forintot biztosított. Hozzátette: az elmúlt két évben 54 településen kezdődött fürdőfejlesztés vagy rekonstrukció.

Matolcsy György szerint Pápa - a beruházás megvalósulása után - Észak-Dunántúl leglátogatottabb fürdőhelye és turisztikai centruma lehet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek