Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták nem fogják rendbe tenni az országot

Ne higgyük el, hogy akik négy év alatt nem tudtak mit kezdeni a problémákkal, most valamitől hirtelen megtáltosodnak, és a következő években rendbe rakják az országot; nem fogják rendbe rakni - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke egy fórumon pénteken Salgótarjánban.


Dátum: 2006-03-03 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:23.414473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Orbán-kormány pénzügyminisztere szerint ezt nem azért nem teszik meg, mert nincs szakmai hozzáértésük, vagy rosszindulatúak lennének. "Nem lehet azt feltételezni, hogy nem értenének hozzá, vagy azt, hogy rosszindulatból csinálnák, hiszen ők is választást akarnak nyerni" - fogalmazott a politikus a somoskőújfalui városrész tornacsarnokában tartott rendezvényen.

Varga Mihály kifejtette, Gyurcsány Ferencnek "más rugóra jár az agya", mert "egy olyan világban él, amely az előző rendszerben politikailag kényeztette el, most pedig a milliárdok kényeztetik el". A Fidesz alelnöke úgy fogalmazott: a miniszterelnököt és Kóka Jánost, "aki a helikopterével cirkál az országban", elkényeztette az élet, és úgy gondolják, hogy Magyarország olyan, mint egy profitszempontú részvénytársaság. Ezen kell tehát változtatni, azért van szükség a választásokra, hogy ez a szemlélet eltűnjön - szögezte le Varga Mihály. Hozzátette: "Nekünk nem az MSZP az ellenfelünk (...), nekünk az a szemléletmód az ellenfelünk, ahogy gondolkoznak az emberek sorsáról".

Varga Mihály a résztvevők támogatását kérte Becsó Zsoltnak, a Fidesz salgótarjáni jelöltje számára, és arra biztatta őket, szólítsák meg ismerőseiket, és ők is tegyenek azért, hogy bekövetkezzen a változás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek