Az ukrán külügyminiszter az EU-t bírálja
Az ukrán külügyminiszter pénteken bírálta az Európai Uniót, amiért nem hajlandó megvizsgálni országa teljes jogú tagságának kérdését.
Dátum: 2006-03-03 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=51769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:19:29.377234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borisz Taraszjuk újságírók előtt hangsúlyozta: országa Európa elidegeníthetetlen része, és kulcsszerepet játszik a biztonságban és a demokráciában. Taraszjuk, aki az ukrán kormány képviselői és az EU küldöttsége közötti kijevi megbeszélés-sorozat második napján beszélt újságírók előtt, leszögezte: a NATO- és EU-tagság továbbra is hazája stratégiai célja. A külügyminiszter hangsúlyozta: a Nyugat-barát ellenzéki vezetőket hatalomra segítő narancsszínű forradalom megmutatta, hogy az ország a demokrácia útját választotta, és hozzájárul Európa biztonságához.
Ursula Plassnik, az EU soros elnöki tisztjét betöltő Ausztria külügyminisztere, akit kijevi útjára elkísért Benita Ferrero-Waldner, az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős biztosa és Erki Tuomioja finn külügyminiszter is, Viktor Juscsenko elnökkel tartott megbeszélése után közölte: az EU üdvözli Ukrajnát a 2004. évi narancsszínű forradalom óta végrehajtott reformok kapcsán, és arra bátorította az országot, hogy a március 26-i parlamenti választások után is tartsa a Nyugat-barát irányvonalat. "Bízunk benne, hogy Ukrajna visszafordíthatatlanul Európa felé vette az irányt, és támogatjuk ezen az úton" - hangsúlyozta Plassnik. Benita Ferrero-Waldner leszögezte, hogy a március 26-i választások nagyon fontosak lesznek. - Ha megfelelnek a nemzetközi normáknak, az további lehetőségekhez segítheti Ukrajnát - mondta.
Bár a közvélemény-kutatásokban a főbb Nyugat-barát pártok nem állnak az élen, Plassnik közölte: az Európai Unió bízik benne, hogy "a választások megerősítik az ukránoknak a demokrácia iránti elkötelezettségét".
MTI - fideszfrakcio.hu